Úgy hét-nyolc éve lehetett, mikor lementünk páran egy barátunkkal a hétvégi házukba. Szokásos kis összejövetel, étel-ital ahogy kell, de volt még valami érdekesség is... Sokat hallottam már a nemrég vásárolt motorról, jobban mondva abban az időben mást sem hallottam Krisztiántól (ezen oldal egyik szellemi atyja és fő tanácsadója). Ha jól emlékszem, már fényképen láttam az első személyes találkozás előtt, de a hatás így is megdöbbentett, ami főleg a méreteknek volt köszönhető. Az akkor még felújítás előtt álló, minden porcikájában a túlméretezettség érzetét keltő kétkerekűről lekerült a pokróc, s ezzel kezdett körvonalazódni a hétvége előre nem tervezett programja: elő a Camping bicikli, műanyag kannával irány a benzinkút, majd az ABC-ből két laposelem. Nem volt olyan áldozat, amit meg ne hoztunk volna, hogy beindítsuk. Visszagondolva az egész jelenet kellékeivel együtt leginkább a McGyver sorozathoz hasonlított: pár köteg drót (szándékosan nem a "kábel" szót használtam!), szigszalag, izzók, villanyvasút trafó és a gányolásnak még jó néhány instrumentuma.

Lelkesedésben és ötletekben nem volt hiány, s az akció sikertelen kimenetele egyikünk fejében sem fordult meg. Egynapi kemény próbálkozás után végre sikerült. A gyertyamenetek rosszak voltak a hengerfejben, a dugattyúk alatt - mint később kiderült - átfolyt miden, így nem győztünk újabb és újabb adag benzinért elkarikázni a kútra. Az orosz gyújtáskapcsolóban lötyögött a kulcs, többször leállt a motor, mert megszakadt az áram. (Aki ismeri a szerkezetet, biztos nem értetlenkedik a jelenségen, még ha ilyet nem is tapasztalt!) Valószínűleg rengeteg hiba volt még, én pár apróságon kívül másra nem emlékszem. Az emlék viszont, ami erről a hétvégéről maradt hibátlan: a pár kilométeres utazások - melyek makulátlan élvezetét kissé árnyalta a gondolat, vajon vissza tudok-e jönni (talán mondanom sem kell, itt csak a műszaki állapot kifogásolhatóságára gondolok, nem a szükséges okmány hiányára) -, az állandó tologatások, újraindítások, no meg a HANG, melyre felugrottak a lányok a posta előtt. Ez volt az első és persze meghatározó élményem Urallal kapcsolatban. Ez, és Krisztián folyamatos noszogatása - inkább sürgetése- kezdte érlelni az elhatározást: nekem is kell egy ilyen motor.

Mikor elkezdtem Uralt keresni, többnyire egyedi, jellegükben igen hasonló masinákat láttam. Az utánajárást és kudarcokat megpróbálnám érzékeltetni egy tipikus esettel. Telefonon beszéltem az illetővel, aki elmondta, van egy eladó, kissé átépített "herlitek" típusú gépe. Gyanakvó kérdésemre azt válaszolta: semmi komoly átalakítás nem történt.(Egy ide is vonatkoztatható idézet Szomjas György, Roncsfilm című alkotásából: "nem történt károsodás." (Badár András)). Amikor lementünk megnézni, beigazolódtak a balsejtelmek: egy agyongányolt, szétfűrészelt förmedvényt látunk magunk előtt. Megkérdeztük: - miért kellett ezt tenni? - Eredetiből van sok, egyedi motort akartam...- válaszolta. Csöndben folyt a részletek szemrevételezése azzal az önkéntelen odaadással, melyet a csonka, rút dolgok - mint esztétikai kategóriák- felfoghatatlansága vált ki az emberből. Mikor telítődtünk a látvánnyal és a további szemlélődésnek már egészségkárosító hatása lett volna, mondtam: - kösz de nem igazán tetszik a motor. - Miért, milyet akartok? - kérdezte értetlenül. - Aminek megvan mindene, egyben van - feleltem. - Hát olyat nagyon nehéz találni... - hangzott a válasz.

A megfelelő példányra végül hirdetés útján találtam rá. Este megszólalt a telefon: eredeti állapotú M-61 kicsit átalakítva, felújított blokk, érvényes műszaki. Amikor kimentünk megnézni, párutcányira a helytől már hallottuk az indítgatás hangját (mint a fényképen is látszik, természetesen nem volt rajta kipufogódob), aztán megláttam a maga valójában...

"URALDIVIDZONÓJEEE", ahogy a srác többször megnevezte... azért nem egészen ilyenre számítottam. Végül - szintén Krisztián befolyásolására - eldőlt a dolog: megvettem. Ami valójában a motor mellett szólt, hogy komoly átalakítás nem volt rajta - a tulaj csak az ülést tartó kis csonkot vágta le, de szerencsére nem dobta ki -, a leszedett eredeti alkatrészek pedig össze voltak gyűjtve és ezt addigra már értékelni tudtam. Az mindenesetre hihetetlen, hogy a saját lábán hoztam el. Útközben lefulladt, de még valahogy életet leheltem belé... Otthon aztán jó darabig nem sikerült beindítani. Megkezdődött a problémák és hiányosságok sorra vétele, amelyre inkább nem térnék ki. Lassan sikerült beszerezni a hiányzó alkatrészeket, s használható állapotra összeállt a szerkezet.

Ami a jelenlegi állapotot illeti... Sok élményt szerzett a motor és a motorozás, maga a típus pedig idő közben nagyon megtetszett: semmi önálló díszítés, a funkció és a forma annyira egységes és egyszerű, hogy ami jól néz ki a megjelenésében, az itt mind természetesen adódik. Ezt nem lehet külön "dizájnolni", mert tényleg az egész egységes és egyszerű. Persze el lehet ugyanezt mondani több régi motorról is, sőt általánosságban a régi dolgokról, de itt még hozzáteheti azt is a ma embere: ez nagyon el lett találva! Ma már szerencsének tartom, hogy sikerült hozzájutnom. Mindig úgy gondoltam, egyszer majd megcsinálom igazán igényesen.

A kevésbé beavatottak kedvéért pár szót az M-61-ről: bakteleszkópos váz, ami nagyon hasonlít az M-72-ére, a villa azonban más. Tank, sárhányók, ülések, csomagtartó, lámpafej, kilométeróra (sűrűbordás kardántengely, kör alakú hardifedél a fürkészőbb szeműeknek) ugyanaz, mint az M-72-nél, a blokk azonban már felülszelepelt 650 cm3-es, de még kézi előgyújtásszabályzóval van szerelve. A fotók nézegetése közben gondolom, felmerül a kérdés: mi eredeti és mi nem, egyáltalán mennyire az, úgy egészében? A motor összerakása, a különböző megoldások kitalálása közben igazából csak egyetlen szempont volt: a végeredmény olyan legyen, amilyet én elképzeltem, nekem tetsszen. Tudom, ez nem igazán a "műgyűjtő" hozzáállása, de nem is tartottam magam soha annak. Azzal viszont, amit az előzőekben írtam a motor külsejéről, szükségszerűen párosul egy egészséges törekvés az eredetiségre.

Nagyobb átalakításokra nem gondoltam, amin változtattam, azt mind igyekeztem az összképhez igazítani (feszszabályzó, hátsó lámpa, két kulcsos fékfedél stb...). Az elektromos rendszert a dinamó kivételével teljesen kicseréltem. Az orosz dinamó persze óriási dilemmát jelentett, mert igen rossz híre van. Sokfelé érdeklődtem a tapasztalatokról, és aki újat vásárolt az azt mondta, jól működik. Biztosra akartam menni - mint a többi kicserélt alkatrésszel is, melyek többnyire újak -, hát én is beruháztam egyre. Tényleg kifogástalanul üzemel. Nem jelentett viszont ilyen dilemmát a benzincsap és a porlasztó cseréje. Az eredeti benzincsap használhatóvá tételére ugyan láttam egy szigetszentmiklósi börzén igen eredeti, ötletes, egyszerű és egyben tökéletes megoldást (elzárás után le kell húzni a két csövet, majd egy kb. 10 cm-es darabkának a végeit ráhúzni a csap nyílásaira, így képezvén akadályt a benzin kifolyásának irányába), sikerült kevésbé látványos módszerrel áthidalni ezt a problémát. Viccen kívül: az orosz benzincsappal és porlasztókkal soha nem tudtam véglegesen megszűntetni a benzin csöpögését. A mostani porlasztókhoz (jobbos-balos Bing-53, -26 mm) szinte új állapotban és nagyon olcsón jutottam hozzá. Nem érdemes sokat írni róluk, mert kivitelezésükben, konstrukciójukban és életkorukban összehasonlíthatatlanok a mindenki által jól ismert orosz síktolattyúsokkal (pl. nem csöpögnenk még az orosz benzincsappal sem). Az M-61-en egyébként körsúberes porlasztók voltak gyárilag, melyek nagyon jól néznek ki (komolyan!), de nem hiszem, hogy több jót el lehetne mondani róluk.

Hátra van még pár apróság krómoztatása (pl. fékrúd) és az egész kipufogórendszer cseréje. (Ami a fényképeken látható, eladó lesz a jövőben!)

Bírálat ért a kilométeróra számlapja miatt - szintén sajátkezű munka-, ugyanis átjavítottam a km/csasz feliratot is. Nem hiszem azonban, hogy az orosz ipar alkotásaira értelmezhető lenne a kifejezés: erőszakot tenni. Már csak azért sem, mert ami orosz és működik, az általában valaminek a másolata. Ha nem az, akkor valami őrjöngő, brutális dologra kell gondolni (ld: Kaszpi szörny). Az M-72 utáni típusokon a technikai "fejlesztés" mellett rengeteg egyszerűsítést, "igénytelenítést" figyelhetünk meg, ami az esztétikumban erősen jelentkezik. A későbbi modelleket tekintve groteszken hat ez a szóhasználat. Ural-esztétikum... szinte oximoron. Egy rendesen fényezett motor, csiszolt-gyöngyözött öntvényfelületekkel -melyek lássuk be eredeti állapotukban kritikán aluliak -, kicsit több figyelemmel kidolgozott részletekkel már amúgy is kilóg ebből a sorból. Ehhez azt hiszem jobban illik a "km/h", vagyis ezen elgondolás alapján alakult ki az összkép.

A nézőpontok persze különbözhetnek: "ez akkor is csak Ural", "ez már nem is Ural"... mint mondtam, a folyamat során, melynek eredménye itt látható a saját ízlés volt a fő szempont, de a végeredményt mindenképp "közlésre érdemesnek" tartom. Azokba a dolgokba, melyeknél úgy érezzük, minden energiánkat beléjük tudnánk fektetni, feltétlenül bele kellene vágnunk, ha van rá lehetőségünk. Persze kockázatos, de a jó dolgok születéséhez kell az a feltétel, hogy az ember mindent magáért és magától tegyen kényszer nélkül. Számomra az Ural is egy ilyen volt, hát megpróbáltam a legjobbat kihozni belőle.