|
| Az újjá születés kezdete... |
|
| A második műszakivizsga után - Kapolcs 2005 |
|
A motor végül összeállt és 2002 márciusában átment a műszaki vizsgán. Soha nem érzett boldogság járt át, bár korántsem volt tökéletes az állapota. Tulajdonképpen ekkor kezdtem el ténylegesen megtanulni motort vezetni, ami nem is volt olyan könnyű afféle nehezítések mellett, mint például az amúgy is kontakthibás kapcsolóból váratlanul kiugró gyújtáskulcs, vagy a mára már számomra természetes harmadik sebesség teljes hiánya.
Balázstól kaptam kölcsön kis krómozott csöveket a karburátor és a légszűrő közé. Ezekre, mint a szemem fényére, úgy vigyáztam, el ne veszítsem a nehezen pótolható alkatrészeket. Na, persze nem úgy óvtam őket, hogy bilincsel rögzítettem, hanem rendszeresen szemrevételeztem, hogy elkezdtek-e már kicsúszni a helyükről, és ha igen, akkor szépen megigazítottam őket. A kormányt nyugodtan elengedhettem jobb kézzel is, mert akkor még nem kopott be annyira az új gázkar, hogy visszaesett volna a fordulat. A kormányt egyébként is gyakran kellet elengedni és nem csak azért, hogy kézzel több esélyt adjak magamnak a szóba jöhető sebességek megtalálására, hanem például a kuplung bovden feszességét szabályzó csavar meglétét is folyamatosan ellenőriznem kellet. Nem találok magyarázatott arra, hogy ezt miért nem veszítettem el soha. Ha ez megtörtént volna, biztosan nem találtam volna ilyen jópofának a szituációt. És mi mindent nem hagytam el?! Egy alkalommal Krisztián jött utánam és jelzett, hogy álljak félre. Az akkumulátor lógott már félig ki a motorból... Azóta kikísérleteztem, hogy aksi nélkül is működik a motorom, szóval azt hiszem, lett volna meglepetés, ha e nélkül érkezem meg valahová. Furcsálltam korábban Balázst, hogy motorozás közben, mögötte haladva folyamatosan azt láttam, hogy nézegeti a hengereket, de be kellett látnom, hogy magam is többet nézegettem a nyeregből a motort oldalról, mint azt épeszű ember elképzelhetné. Sőt, nekem volt is mit. Például a cipőm orrán lévő olajmennyiségből következtettem a szelepfedelet tartó tőcsavar vacak menetén található anya elvesztésének esélyeire. A váltó egyik tengelye nem volt rögzítve, ami időről időre megpróbált hátrafelé kicsúszni az öntvényből. Nem tudom mi történt volna, ha ez jobban kijön, de egy rafinált szögből ezt is szemmel tartottam. Megálláskor a harditárcsát vizsgáltam meg, és ha már kezdett hátracsúszni a kardánon, akkor az erre a célra rendszeresített szerszámmal visszaadjusztáltam a helyére.
De végre használtam a motort. Munkába jártam vele és kisebb kirándulásokra, nyaralásokra is elmerészkedtem. Tulajdonképpen mindig volt vele kisebb nagyobb probléma, de attól nem kellett tartanom, hogy nem jutok haza vele. A hibáit kismertem és pár nevetségesnek tűnő eszközzel - mint például kalapács - felszerelkezve bátran indultam el kisebb-nagyobb utakra. Nehezen érthető, hogy a fenti hibákat miért nem orvosoltam rögtön. Azt hiszem, ennek oka nem csak abból fakadt, hogy annyira gőzöm sem volt korában a gyakorlati szerelésről, hogy a csavarokat ötletszerűen tekertem jobbra, vagy balra, hanem abból a hangulatból is, amit az Általános Iskola című film egy jelenetével tudok legjobban példázni. A főhős és barátja a rábízott (pólyás) kistestvér miatt igen eseménytelen délután elé néznének, ha nem jön valami remek ötlet. Egy kis utánfutót eszkábálnak apa kerékpárjából készített könnyített versenygép után, amibe a kisbaba kerül. "Vigyázol a testvéredre?" -"Igen" -"És biciklizel?" -"Igen" hangzik a mindent kifejező párbeszéd a száguldás közben.
Szóval, arra a kérdésre, hogy motorozok-e, csak egy infantilis mosollyal kísért "Igen" választ adtam volna.
Nehéz lenne felsorolni mennyi mindenre kellet figyelnem ez idő tájt, de mindenesetre azt gondolom nem csal az emlékezetem, ha ezekre a kalandokra legjobb érzésekkel gondolok vissza. Sikerült megízlelnem azt az érzést amit az országút, napfény, motor tud adni az embernek. A pillanatok alatt megváltozó hőmérséklet, a levegő illata erdőben vagy mezőn (vízparton, de ez az élmény még csak kevésszer adatott meg), a nehéz motor magabiztossága és hát természetesen kanyargós erdei utak varázsa. Mindez ráadásul olyan élmény volt, aminek a hiányról nem is tudtam korábban. Nem sejtettem, hogy ennyire jó hangulatú dolog motorral utazni. Leginkább az ország út tetszett meg, de mondhatom összehasonlíthatatlan Urallal indulni munkába, vagy bkv járatain bumlizni. Szebben süt ilyenkor a nap. Persze az eső is intenzívebb, de ez már a dolog természetéből következik. Talán pont ez a közvetlenség a lényege a motorozásnak, de még mindig nincs elég tapasztalatom ehhez hasonló mély értelmű megállapításokhoz.
Azt gondoltam gyorsan megszokom a kíváncsiskodók kérdéseit, de ez nehezebben ment, mint amire számítottam. Ugyanazokra az ostoba kérdésekre hatvanegyedszer már nem ugyanazzal a lelkesedéssel válaszoltam, mint először. Megjegyezhetné már a világ, hogy bár hiába volt a szomszédnak is két méteres Pannóniája, ez nem az kicsit átépítve! Egészen pontosan tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy folyik az olaj belőle, az viszont csöppet sem érdekel, hogy alkalmi beszélgető társamnak hány olyan Zundappja volt aminek a sebváltójában előre öt, hátra két sebesség volt, de ellopták a padlásról. Kilencvennyolcast tankolok, mert ahhoz van kedvem, és ha nincs a zsebben hatszázezer forint, akkor senki ne kérdezze meg, hogy eladó-e. ehe.
Egy alkalommal a budakeszi úton száguldottam felfelé a szokásosnál nagyobb sebességgel. Legalább hatvannal. Egyszer csak egy pukkanást hallottam és hirtelen elment minden áram és a motor is leállt. Nem lepett meg a dolog, de ráadásul pont sietnem kellet volna valahová. Félreálltam, de első ránézésre úgy tűnt, hogy a murvás talaj a tér minden irányába dől, így nem tudtam sztenderre húzni a motort. Gyorsan felmértem, hogy zárlatos lett valami és ráadásul nincs vége az akciónak, mert nagyon füstöl az egész lámpafej. Meg kellet valahogy szakítani az áramkört, de ekkor még nem volt biztosíték az aksinál, így ez nem csak egy mozdulatba került. (Persze, ha már akkor is van biztosíték akkor nincs is semmi baj.) Sztenderre nem tudtam állítani a motort, így a szerszám dobozból előrántott csavarhúzóval a mellé a motor mellé hajoltam aminek a nyergében magam ültem és próbáltam egyenesen tartani. Ekkor már a szemem sarkából figyeltem a Mercédeszből kiszállt jól öltözött urat, és próbáltam felkészülni a legnagyobb ostobaságokra. Villámsebességgel szabadítom ki az akkumulátort a kis dobozának mélyéről, mikor megszólal a fickó. -"Elnézést, hogy megszólítom, nem akarok beleszólni, de..." . Én hülye mégis felnézek és elengedem az aksit. -"Ott elöl, füstöl valami."
Több részletre nem emlékszem, de valószínűsítem, hogy eltéptem a vezetéket. A motor akkori állapotát egyébként nagyon jól jellemzi maga a zárlat is és az is, hogy a szétégett vezeték cseréje után gond nélkül folytathattam az utamat. Ez idő tájt abszolút igaz volt, hogy ha van benzin és szikra, akkor be kell indulnia. Be is indult, és ha nem is adott mindig bíztató hangokat, de járt a motor lelkesen.
Eseménydús nyár jött el, melynek része volt egy bodajki motoros találkozó is. Ezen rendezvények hangulata oly távol áll tőlem, hogy csak egy tanulságot tudok levonni belőle. Voltam már korábban egy alkalommal Újszílváson, akkor még busszal, vonattal, most itt motorral. Abban mindenki egyetért, hogy motoros találkozón motor nélkül részt venni nem ugyanaz, mint motorral. Talán az a legfőbb különbség, hogy motorral el lehet, könnyen, gyorsan húzni a csíkot... De mielőtt olyanokat is megbántanék, akiket nem akarok, az az értelme megvolt a találkozónak, mely részvételünk célja is volt, hogy találkozzunk a helyszín közelben élő izses kollégáinkkal, kikkel jó hangulatban fogyasztottuk a söröket számolatlanul. Mindenesetre hasonló találkozásokat magunknak kellene szerveznünk a jövőben.
Eljött az augusztus. Krisztiánnal ketten, két motorral vágtunk neki a Művészetek völgyének, a nyárnak, a szórakozásnak, mindannak amit az élet adhat huszonéves fiataloknak mindenféle kötöttségek nélkül. Kapolcs ekkor is, és a következő években is valamiféle sorsfordulót jelentett az életemben. Ekkor éreztem a legnagyobb harmóniát köztem és a motor között. Része volt a nyaralásnak, de nem akart főszereplője lenni. Nagyjából ez volt minden elvárásom vele szemben. Az emlék hibátlan és hogy ennek az az oka, hogy valóban az volt, vagy az, hogy ekkor ismerkedtem meg azzal a kislánnyal, akire nagyon hosszú ideje vártam, nem tudom. Mindenesetre ezen a ponton, bár számomra egy nagyon boldog időszak kezdődött, a motor elbizonytalanodott velem szemben. Okkal, ok nélkül nem tudom, de hisztissé és szeszélyessé vált a hazatérés utáni hetekben.
Ekkor már kezdett megérni bennem a gondolat, hogy a feltárt hibáit ki kellene javítani. És miután amúgy is egyre megbízhatatlanabbul viselkedet, neki is álltam apránként a javítgatásoknak. Rendszeres vendége voltam az utca végében lakó esztergályos bácsinak, csavar és szerszám boltokat fedeztem fel. Mindig javítottam kicsit, de mindig két új hiba gátolta a motorozást. Egyre többet piszkáltam, és egyre rosszabb lett a helyzet. Ekkor már bizony nem volt elég a benzin és a szikra. Megmakacsolta magát. Nem hanyagoltam el a motort, attól hogy kevesebb lett a ráfordítható időm, azt hiszem egész más az oka, hogy azon az őszön végül utánfutóval vittük föl Balázsék garázsába telelni. Akkor még nem láttam be, amit azért valahol már ekkor sejtettem, hogy megfelelő műhely, szerszámok nélkül nem lehet motort szerelni a kertben, és ami még fontosabb, egy globális felújításnak kell megelőznie azt az állapotot, amikor már elég egy-egy újonnan felmerülő hibára koncentrálni. Mind a kettő szabályt megszegtem, és addig gányoltam a kertben, míg végül feladtam és jött érte az utánfutó.
Azt hiszem a télen nem is nagyon bántottam a motort, de néhány alkatrész beszerzését elvégeztem. Nem részletezem a rengeteg rejtett hibát, melyre fényderült eddig a pontig, talán egy más alkalommal összeírom azokat is. Ami ekkor a legnagyobb megdöbbenésemet okozta, hogy a látszólag majdnem hiánytalanul és teljesen felújítva vásárolt motorom hengereinek az átmérői köszönő viszonyban sem voltak egymással. Többször meg is ragadtak, a gyűrűkre rákenődött a dugattyúk anyaga és az egyik henger - milyen abszurd ez a mondatrész - már jócskán túl volt a gyári túlmérteken. Így akkor abban reménykedtem, hogy megúszom a nagygenerált annyival, hogy vásárolok gyári új hengereket, dugókat.
A sok félelmetesen igénytelen megoldást látva tavasszal szétszedettem a blokkot, egy ismerős ismerősével a biztonság kedvéért. Nem sejtettem, hogy néhány ember Uralt látva, rögtön felvesz valami megmagyarázhatatlanul alacsony minőségű munkastílust. Végül is az illető több kárt okozott, mint amennyi értelme volt az akciónak, de a szétszedésen felbuzdulva lecsiszoltam az öntvényt és egy M63 váltó házát hozzá illesztve. Szóval olyasmiket kezdtem el csinálni, amik részei a komplett felújításnak, csak éppen nem volt a tevékenységem mögött világos koncepció. Az öntvények jól sikerült megmunkálása majd, gyöngyözése után a hátsó hajtásnak is neki álltam, melynek párja egy újonnan vásárolt két kulcsos fék öntvénye lett. Akkor még nem sejtettem, hogy ez épp olyan hosszú ideig nem lesz használva, mint az új váltó. A fényezés hibáit viszont tudatosan nem egy újra fényeztetéssel javítottam ki, mert akkor arra gondoltam, előbb apró lépésekkel eljutok a tökéletes műszaki állapothoz és majd azt követi az esztétika. Így minden alkatrészt én magam lefújtam matt fekete festékkel. Végülis nagyon jól nézett ki, tényleg egy fajta brutálisabb karakterét mutatta meg a motornak, de sajnos épp úgy oldotta a benzin, mint amennyire lehangoló volt az egész műszaki állapot.
Küzdelmem képtelenségét nem kívántam belátni, így tovább fokoztam a helyzetet. Mivel a következő nyáron, már Kedvesemmel ketten utaztunk a Művészetek Völgyébe, és a motort tekintettem erre az egyetlen szóba jöhető eszköznek, ezért vásároltam egy Motorkulit a kettőnk tíz napos csomagjai számára. Munka, egyetem, szerelem, (persze a sorrend nem fontosságot, inkább sajnos a ráfordított időt jelzi) és motorszerelés mellett, neki álltam annak a küzdelemnek, hogy Magyarországon pár hónap alatt forgalomba helyeztessek egy Urál után kötött utánfutót. (nem részletezem...) Persze a rögzítést is ki kellett találni és kivitelezni kellet arra a motorra, mely legjobb esetben is Kapolcsra indulás előtt egy nappal készülhet el. Ekkor már volt rendszer a fejemben. Csak sajnos a cél volt teljesen hibás. Arra hegyeztem ki mindent, hogy el tudjunk indulni, utánfutóstól, motorostól, műszaki-vizsgástól, mindenestül, és ami ezt közvetlenül nem veszélyeztette, azt elhanyagoltam, ami pedig ehhez kellet, azt mértani pontossággal végeztem, minden lehetséges folyamatot párhuzamosítottam, így végül is belefértem az időbe. Ezekben a hetekben nem is vágytam másra, mint hogy kinyissak egy sört a motor árnyékában Kapolcson, amíg Kedvesem az utánfutóban rendezgeti a csomagokat. Végül teljesült a vágyam.
Indulás előtti nap vettem át a Kuli rendszámát és hatalmas örömöt érezve meg is érkeztünk Kapolcsra. Ekkor már nagyon zavart a gányolás de mégsem tudtam abbahagyni. Kapolcs után pár héttel elindultunk az Örségbe vele, de ezt már három napos szerelés előzte meg, ami a nyaralásra szánt tíz napomból ment el, de Veszprémtől már vonattal kellet utaznunk. Visszafelé segítséggel életre keltettük a motort, de csak a félúton lévő nyaralónkig jutottunk. Éjszaka toltuk pár kilométert, aztán ott is hagytam a nyaralónkban a következő tavaszig.
Nem tudom, hogy mekkora volt bennem az elszántság arra, hogy most aztán tényleg alapos munkát végezzek, de a sors most nem bízta rám a döntést. Végülis a nyárvégi lerobbanás végső oka a töltés hiánya volt, de nem csak új aksival hanem rengeteg szerszámmal, kocsival és hárman mentünk a motorért az első tavaszi napsütéses szombat délelőttön. Némi szerelés után elindultunk vele haza. Most először éreztem, mennyire megérte kicserélni a hengerfejeket a nagyszelepes változatra és mennyire pontos az új gyújtás. Sosem látott erő volt a motorban. Most éreztem először, hogy többet kellene tudni emelnie a gázkarnak, mert sok tartalék marad még a motorban. Persze az élmény nem tartott sokáig. Páty előtt, kb 8 kilométerre otthontól, ismét lerobbant a motor. De most úgy, hogy aztán teljesen vége... Egyből nem tudtuk mi a baj, de sejthető volt, hogy ebből ismét nagygenerál lesz. Az történt ugyanis, hogy a főtengely és a lendkerék elkezdett külön életet élni. Kontár szerelő munkája. Ami neki párperc figyelmességet jelentett volna, az nekem egy új motorfelújításomba került.
Úgy láttam, hogy ez már valóban a mélypont, innen nincs hová tovább süllyedni, gányolni, reménykedni. Ha Pátyon állt meg végleg, akkor gondoltam nem is viszem innen tovább. Édesapám autószerelője, aki komoly fényező műhellyel is rendelkezik éppen pátyi, így hozzá toltam el a motort és új színt választottam neki. A motorikus részeket pedig elhoztam, elkezdődött az igazi felújítás. Kompromisszum mentes. De ez már egy másik történet.
|
